Krízisalap

PÁLYÁZAT LAKHATÁSI TÁMOGATÁSRA a 2008. szeptember 30-át követően önálló lakhatását elveszített, kisk

A ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft. a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, illetve a Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából és támogatásával az Észak-alföldi régióban pályázatot hirdet a 2008. szeptember 30-át követően kilakoltatott, azaz önálló lakhatását elveszített, kiskorú (18 év alatti) gyermeket nevelő családok önálló lakhatását elősegítő program megvalósítására.

Előre láthatóan összesen mintegy 100-110 család lesz támogatható.

Az pályázhat, aki:
• nagykorú és
• önálló lakhatását (saját tulajdon, vagy önkormányzati bérlet) 2008. szeptember 30-át követően veszítette el és
• az együttköltözőknek legalább egy 18 év alatti gyermek áll gondozásuk alatt és
• önálló lakhatása jelenleg nem biztosított - azaz nem rendelkezik beköltözhető saját tulajdonú lakással, vagy önkormányzati bérlakással és
• az együttköltözők egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 3,5-szörösét (azaz 99.750 Ft/fő-t) és
• vállalja a támogatás folyósításának teljes idejére a támogató intézménnyel való együttműködést, az erre vonatkozó együttműködési megállapodást megköti.

A pályázat részvételéből kizáró okok

A támogatásból kizáró ok, ha a pályázó hamis adatokat közölt. Az együttműködési megállapodás be nem tartása. További kizáró okokat a 136/2009. (IV.24) Korm.rendelet 1§ (3) bekezdése tartalmaz.


A támogatás mértéke
• A támogatás mértéke -az együttköltözők számától függetlenül- egy lakásbérlet esetében legfeljebb összesen 300.000 Ft.
• A teljes támogatás havi egyenlő, vagy csökkenő részletekben legalább 6 hónapon, de legfeljebb 12 hónapon keresztül nyújtható.
• A támogatás kizárólag lakásbérleti, albérleti díjra, a lakásbérlet, albérlet egy összegű tartós lekötésére, kauciójára fordítható.
• A támogatás havi összege a havi bérleti díj összege (rezsiköltségek nélkül), de legfeljebb havi 50 ezer Ft, amely havonta közvetlenül a kérelmező részére kerül kifizetésre abban az esetben, ha az együttműködést betartja.

A pályázat benyújtható 2010. április 28-tól folyamatosan, de legkésőbb 2010. szeptember 30-ig.
A pályázó személyek a pályázatot kizárólag a kiírásban megjelölt Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok megyei mentor szervezeteknél (családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok; falu- és tanyagondnoki szolgálatok; családok átmeneti otthonai; hajléktalan ellátó intézmények; szociális célú társadalmi szervezetek és egyházi fenntartású szervezetek) nyújthatják be személyesen, akik továbbítják tértivevényes ajánlottal a ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft. részére.

Postacím: 4002 Debrecen, Pf.254



A támogatásra fordítható teljes pályázati keretösszeg: 30.970.000 Ft.

A pályázattal kapcsolatos további kérdéseket, észrevételeket fogadjuk a krizisalap@refomix.hu e-mail címre.

Pályázati felhívás

Hirdetmény


TÁJÉKOZTATÓK ÉS DOKUMENTUMOK MENTOR SZERVEZETEK SZÁMÁRA >


PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ


PÁLYÁZATI ADATLAP

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

MENTORI JAVASLAT

BÉRLETI MEGÁLLAPODÁS


MINTADOKUMENTÁCIÓS SEGÉDLET


PÁLYÁZATI ADATLAP MINTA

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MINTA

MENTORI JAVASLAT MINTA
BÉRLETI MEGÁLLAPODÁS MINTA

Sikertörténetek

Akiknek sikerült...


A hajléktalan létből kiutat találni embert próbáló feladat. Ezért a hajléktalanság végső megoldását jelentő tartós, fenntartható lakhatási körülmény elérése komoly sikernek számít.
Volt, akiknek mégis sikerült.

Ismerje meg történetüket! >

 


Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A szervezetet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja

Magyar Élelmiszerbank Egyesület