Varbócra kirándultak a Derék utcai gyermekek

Az NI Hungary Kft. támogatásával idén is igazi vakációs élményeket szerezhettek a gyerekek.

A háromnapos kirándulásra június 27-én indult útnak Varbóc felé a 13 gyermek és öt kísérőjük, köztük Boda Piroska, az NI Hungary Kft. munkatársa. A városunkban működő nagyvállalattal már lassan évtizedes az együttműködésünk, amelynek Piroska kiapadhatatlan energiájú és kreatív közvetítőjévé vált az évek során.
A varbóci táborba érkezvén a gyerekek gyorsan összebarátkoztak a táborban élő kisállatokkal, illetve szabadidejükben ping-pongozással, focival és röplabdázással kapcsolódtak ki. Az éjjeli erdőben tett sétával bátorságpróbán is részt vettek, amely még sokáig beszédtémaként szolgált a kisebbek körében.
A második napon Jósvafőre is ellátogattak, ahol a vadon tartott hucul ménesről szerezhettek érdekes ismereteket a gyerekek. A tábor utolsó napján erdei túrázásra indult a kis csapat.

Csodálatos időben, gyönyörű helyeken kirándultak a Derék utcai gyerekek, amelyről az alábbi képek is tanúskodnak.

Van úgy, hogy egy lóerő is élményt jelent

szekeres2.jpg























Még nagyobb lóerő a jósvafői hucul ménessel

lovas.jpg























A ping-pong egyszerű sport, amíg az ember eggyel többször üti át az ellenfelénél

ping-pongos.jpg























Az erdei túrán nem csak a fa dőlt ki, hanem a gyerkőcök is elfáradtak, így jól esett a pihenő.

erdei.jpg























Az NI Hungary Kft. és a ReFoMix Nonprofit Köznasznú Kft. hosszú ideje tartó együttműködéséről a Dehír is beszámolt. >>

A gyermekek és szüleik nevében is köszönjük a támogatóknak és a szervezőknek az esemény megvalósítását!

Sikertörténetek

Akiknek sikerült...


A hajléktalan létből kiutat találni embert próbáló feladat. Ezért a hajléktalanság végső megoldását jelentő tartós, fenntartható lakhatási körülmény elérése komoly sikernek számít.
Volt, akiknek mégis sikerült.

Ismerje meg történetüket! >

 


Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A szervezetet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja

Magyar Élelmiszerbank Egyesület