Utcáról az iskolapadba

A ReFoMix "Elsőként Lakhatás" pályázatának résztvevői most a kertész képesítés megszerzéséért tanulnak.

2018. július 1-én indítottuk az EFOP-1.1.4-16-2017-00003 (Elsőként Lakhatás) program keretében megvalósuló, SORSFORDÍTÓK elnevezésű projektünket, amelyben 21 ügyfelünk lakhatását támogatjuk piaci albérletekben. Projektünk 2020. június 30-ig tart.
Ügyfeleink közül 8 fő jelenleg a Debreceni Képző Központ által szervezett OKJ-s kertész képzésben vesz részt. A tavasz beköszöntével Pallagon már a gyakorlatba is át tudják ültetni a korábbi elméleti oktatásban megszerzett ismereteiket.
A tanmenet szerint szeptemberben OKJ-s vizsgán adhatnak számot tudásukról a résztvevők, és a legjobban teljtesítők konkrét állásajánlatot is kaptak már.

A pályázatról a HAON is hírt adott.

Tavaszi munkálatok a szőlőben

efop_kertesz_gyakorlat.jpg

Sikertörténetek

Akiknek sikerült...


A hajléktalan létből kiutat találni embert próbáló feladat. Ezért a hajléktalanság végső megoldását jelentő tartós, fenntartható lakhatási körülmény elérése komoly sikernek számít.
Volt, akiknek mégis sikerült.

Ismerje meg történetüket! >

 


Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A szervezetet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja

Magyar Élelmiszerbank Egyesület