Fontos a következő generáció szociális érzékenyítése

A rendhagyó osztályfőnöki órán a Tóth Árpád Gimnázium tanulói kaphattak válaszokat a hajléktalansággal kapcsolatos kérdéseikre.

November 16-án került sor arra a rendhagyó osztályfőnöki órára, amelynek keretében Szemerédy Zsolt, a ReFoMix ügyvezetője, Tóth Tünde cégvezető, valamint a Fedél Nélkül című utcalap koordinátora és egy korábban a hajléktalanságot megtapasztalt férfi válaszolt a tanulók kérdéseire. A 90 perces órán szituációs játék is segített a gyerekeknek beleképzelni magukat a hajléktalan élethelyzetbe.
Az esemény célja a következő generáció szociális érzékenységének felébresztése volt. A tanulók aktívan részt vettek a beszélgetésben.

osztalyfonoki_ora_kisebb.jpg

Sikertörténetek

Akiknek sikerült...


A hajléktalan létből kiutat találni embert próbáló feladat. Ezért a hajléktalanság végső megoldását jelentő tartós, fenntartható lakhatási körülmény elérése komoly sikernek számít.
Volt, akiknek mégis sikerült.

Ismerje meg történetüket! >

 


Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A szervezetet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja

Magyar Élelmiszerbank Egyesület