Polgármesteri látogatás a Dobozi utcai intézményünkben

Izolációs konténer átadásán jártak a nappali melegedőnkben a város vezetői.

Papp László, Debrecen polgármestere, valamint a város szociális ügyeiért is felelős alpolgármester, Széles Diána mellett a városrész képviselője, Nagy Sándor is részt vett annak az izolációs konténernek az átadásán, amelyet városi támogatással helyeztünk üzembe a koronavírusos ügyfelek biztonságos elkülönítése érdekében.

Papp László az átadás alkalmával jelenlévő médiumok képviselőinek kiemelte a szociális intézményekben a megelőzés és a védekezés fontosságát. A járvány első szakaszában a debreceni szociális intézmények sikeresen vizsgáztak.

Széles Diána, alpolgármester, aki tavaly ősszel is felkereste már intézményünket, kiemelte a hajléktalan-ellátásban dolgozók szívvel-lélekkel tett erőfeszítéseit a legelesettebbek segítésében. Említést tett az idén már ötödik éve működő Debreceni Karitatív Testület szerepéről is, amely a cégektől és a város adakozó polgáraitól érkező adományokat közvetlenül a leginkább rászorulókhoz tudja eljuttatni.

Szemerédy Zsolt, a ReFoMix ügyvezetője kitért a Dobozi utcai intézmény szerepére a járvány elleni védekezésben. A 24 órás egészségügyi centrum szigorú protokoll szerint működik. Az intézményeinkben a lakók kellő fegyelmezettséggel és türelemmel betartották az előírt óvintézkedéseket, így a frontvonalban dolgozó munkatársak és az ügyfelek együttműködésének köszönhetően sikerült megelőzni a fertőzés előfordulását intézményeinkben.

Az idén 30 éves múltra visszatekintő, intézményes keretek között működő hajléktalan-ellátás ikonikus intézménye, a Dobozi utcai nappali melegedő, így most újabb egységgel vált még komplexebbé. A városi támogatással felújított, négy férőhelyes elkülönítő helyiség, egyéb fertőző betegségben szenvedő ügyfelek izolációjára is használható a jövőben.

Az eseményről a Dehír képes beszámolója itt olvasható >>

polgarmesteri_megnyito.jpg























alpolgarmesteri_beszed.jpg






















izolcis_kontner.jpg






















kontner_bels.jpg



































Sikertörténetek

Akiknek sikerült...


A hajléktalan létből kiutat találni embert próbáló feladat. Ezért a hajléktalanság végső megoldását jelentő tartós, fenntartható lakhatási körülmény elérése komoly sikernek számít.
Volt, akiknek mégis sikerült.

Ismerje meg történetüket! >

 


Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A szervezetet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja

Magyar Élelmiszerbank Egyesület