Debrecenben a "Hajléktalan Jézus", az együttérzés szobra

Az elesettekre emlékeztette a debrecenieket a város főterén kiállított "Hajléktalan Jézus" szobor.

Timothy Schmalz alkotása már a világ számos nagyvárosban, Washingtonban, Londonban és a Vatikánban is megjelent a köztereken, hogy emlékeztesse a városlakókat a legszegényebb emberekre. Az arc nélküli, Jézust fekvő helyzetben ábrázoló szobor azt az üzenetet hivatott közvetíteni, hogy lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, illetve forduljunk együttérzéssel az elesettek felé.

Az együttérzés szobra hazánkba 2017 tavaszán érkezett, és 2017. április 11-én áldotta meg Erdő Péter bíboros Budapesten a VIII. kerületi Horváth Mihály téren.

Debrecenbe november 17-én érkezett a szobor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak kíséretében a Szent Anna-székesegyház elé, ahol Krakomperger Zoltán plébános és a hívek fogadták.

November 18-án a város főterén tartottak közös emlékezést az egyház képviselői, a hajléktalan-ellátásban dolgozó szervezetek munkatársai, illetve a szegénységet megélő hajléktalan emberek.

hajlektalan_jezus_optim.jpg



















cserkeszek.jpg

















A videó felvétel itt megtekinthető >>

szekely_himnusz.jpg

















Gyöngyösi Attila beszéde itt megtekinthető >>

sortarsak_kepviseleteben.jpg

Sikertörténetek

Akiknek sikerült...


A hajléktalan létből kiutat találni embert próbáló feladat. Ezért a hajléktalanság végső megoldását jelentő tartós, fenntartható lakhatási körülmény elérése komoly sikernek számít.
Volt, akiknek mégis sikerült.

Ismerje meg történetüket! >

 


Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A szervezetet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja

Magyar Élelmiszerbank Egyesület